Az 1992-es év mérföldkő volt a számunkra, hiszen ekkor hívtuk életre a Gála Party Service Kft.-t, ami immár Gála Eseményszervező Kft.-ként ünnepeli alapításának 25. évfordulóját. A jubileumi születésnap nem csak azt mutatta meg nekünk, hogy a gálavacsora, legénybúcsú, leánybúcsú, csapatépítő tréning, catering, állófogadás és esküvőszervezés egy csodálatos feladat, de azt is, hogy tevékenységünk kezdete után 25 évvel is virágkorát éli. Büszkék vagyunk arra, hogy számos olyan esemény szervezői és részesei lehettünk, amikkel örök élményt és feledhetetlen pillanatokat szereztünk megrendelőink és meghívottjaik számára.
Nem csak a tudásunkat, de az örömünket is szeretnénk megosztani, ezért 25 év után is teljes erőbedobással és elszántsággal tesszük a dolgunkat. Az évek során, apró darabokból összerakott és tudatosan tesztelt, megingathatatlanul stabil beszállítói és gasztronómiai hátteret építettünk, mely nem csupán szolgáltatásaink színvonalában, hanem a rendezvények biztos kezű lebonyolításában is megmutatkozik. Magunknak már bebizonyítottuk, hogy szeretjük és élvezzük azt, amit csinálunk, most szeretnénk megmutatni Nektek is!
Negyed évszázada csináljuk azt, amihez a legjobban értünk és amit a legjobban szeretünk. Az elmúlt 25 év nem csak azt mutatta meg számunkra és Ügyfeleink számára, hogy imádjuk azt, amit csinálunk, hanem azt is, hogy értünk hozzá. Elmondhatjuk, hogy úgy valósítottuk meg az álmainkat, hogy közben nem tettünk mást, mint mások álmaival törődtünk. A jövőben is ennek fényében szeretnénk dolgozni, létezni és minden pillanatot megragadni arra, hogy maradandót és élményekkel telit alkothassunk Ügyfeleinkkel együtt.